Sorsunk a kínai asztrológia tükrében

A kínai asztrológia segítségével pontos képet kaphatunk személyiségünkről, családi-, pár- és társas kapcsolatainkról, egészségünkről, anyagi helyzetünkről, karrierlehetőségeinkről, szerencsés és kevésbé szerencsés életszakaszainkról.

Mi a Feng Shui és milyen hatással bír életünkre? 

A Feng Shui kezdetei 3 ezer évre nyúlnak vissza. A Feng Shui egy módszer, ill. technika, egy hatalmas tudástömeg, amit tudománynak és művészetnek is lehet tekinteni. A világ talán egyik legősibb kultúrhagyományáról van szó, amelynek írott emlékei is több ezer évesek. Filozófiai alapját a taoizmus, a yin-yang kettősségének elmélete, a csí-áramlás törvényszerűségeinek megfigyelése, az öt elem tana és a ji csing képezi.

A Feng Shui kezdetben szájhagyomány útján terjedt, hétpecsétes titokként kezelték. A császári dinasztiák a Feng Shui segítségével tudták birodalmuk nagyságát hosszú időn keresztül fenntartani. A császárváros építésénél is a leghíresebb Feng Shui mestereket alkalmazták, akik munkájuk végeztével kényszerű halált haltak, hogy tudásukat, tapasztalataikat a sírba vigyék magukkal. Mao Ce Tung hitt a Feng Shui erejében, és megszállottan kutatta a volt uralkodócsaládok bukásának okait. Saját bukását elkerülendő megtiltotta a Feng Shui alkalmazását. A Kínából kivándorlók viszont magukkal vitték e fantasztikus tudományt és külföldön folytatták ennek gyakorlását.

 Napjainkban már mindenki számára elérhető a világon. Ma a Feng Shui - építészet egyeduralkodó Tajvanon, Szingapúrban és Hong Kong-ban, és mindenhol, ahol kínaiak élnek. Történetek százai keringenek elszegényedett kereskedőkről, akiknek balsorsát a szomszédos épület éles sarkai vagy a háztetőn elhelyezett szerencsétlen formájú díszítés - netán a rivális kereskedő átkos praktikái okozták (ami egyébként súlyos visszaélés az ősi tudománnyal). Ugyanígy százával akadnak sikertörténetek is – hogyan gazdagodott meg hirtelen a szállodatulajdonos, amikor egy mester tanácsára szökőkutat állított fel a hotel aulájában, vagy hogyan szabadult meg az ismétlődő betörésektől az a lakó, aki nyolc fekete és egy sárga halat tartalmazó akváriumot szerzett be.

A kínaiak belegondolván az élet minőségét befolyásoló tényezők sorába, így foglalják össze ennek lényegét: „Első a sors, második a szerencse, a harmadik a Feng Shui, negyedik az emberszeretet, ötödik a neveltetés…”. Ebből is látszik, hogy milyen előkelő helyet foglal el a kínaiak körében a Feng Shui. A szó eredeti jelentése: szél és víz. Mélyebb jelentése a természet energiáinak értékelése, annak magunk hasznára való fordítása. Mindenütt energiák vesznek körül bennünket, sőt bennünk is energiák áramlanak. Ha ez az energiaáramlás elakad, testünk betegségekkel reagál.

 Ugyanez a helyzet az otthonunkkal kapcsolatban is. Lakásunk, otthonunk esetében a Feng Shui az az eszköz, mely a helyes energiaáramlást elősegíti. A Feng Shui arra törekszik, hogy harmóniát teremtsünk környezetünkben - így magunkban is - ami kihat az egész életünkre, kapcsolatainkra, munkánkra, egészségünkre.

 

                                  haz3.jpg                  

                                 

A Feng Shui nem pusztán arra való, hogy kiválasszuk házunk helyét, meghatározzuk benne a tárgyak ideális elrendezését. A Feng Shui alkalmas a jövőben várható események, történések előrejelzésére is. Azt viszont érdemes megjegyezni, hogy a Feng Shui sem csodaszer. Hiába vár tőle csodát az, aki egyébként semmit sem tesz a változás érdekében. Valóban csodálatos eredményeket lehet elérni a segítségével, de ehhez a cselekvő, aktív ember közreműködése is kell.

                     wat_sa_si-sukhothai_tortenelmi_park.jpg          

Ha a Feng Shuit életünk jobbítására akarjuk használni, akkor tanácsos nyitottan gondolkodnunk. Semmilyen vallásos hit vagy elv esetén sem igényli kompromisszumok kötését, mivel gyakorlása nem követel semmiféle vallási imádatot vagy hitet. A Feng Shui kiváló technika lakókörnyezetünk energetizálására, de az ott lakó embert sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Van egy ősi kínai technika, aminek segítségével képet kaphatunk valódi énünkről, és felfedezhetjük annak alkotóelemeit. Erre szolgál a négyoszlopos sorselemzés.

vizesesek007.jpg

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 11
Tegnapi: 3
Heti: 53
Havi: 228
Össz.: 70 748

Látogatottság növelés
Oldal: MI az a Feng Shui?
Sorsunk a kínai asztrológia tükrében - © 2008 - 2024 - sorsoszlopok.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »